popup
kulcsszavak:

Főoldal

Településünkről bővebben...

Polgármesteri köszöntő

Kedves Látogató!
Szeretettel köszöntöm Hidegség honlapján!

Látogatása során megismerkedhet községünk történetével, nevezetességeivel, betekintést nyerhet a település jelenébe, kulturális- és társadalmi életébe, valamint információt kaphat rendezvényeinkről. A települést az írott források először 1274-ben, majd 1283-ban említették Hydegsyd formában. Hidegség kiemelkedő jelentőségű műemléke a falu feletti dombon álló Árpád kori Szent András templom, amelynek körkápolnájában korabeli freskók találhatók. Ezen kívül községünk nevezetességei: a Szent Jakab Kápolna, a Csőszkunyhó, valamint a Papkert, mely különleges természeti, táji és kulturális értékeket takar. Túralovaglásra, hobbilovaglásra nyújt lehetőséget Nagycenk felé az Ilona major, amely gyakorta díjlovas versenyek helyszíne. Az aktív kikapcsolódásra vágyók a Nemzeti Park által szervezett öko-túrákon vehetnek részt, de a Fertő-tó közelsége is kiváló kirándulási lehetőséget nyújt a természet kedvelői számára. A Fertő-tó körül kiépített kerékpárút hálózattal rendelkezünk, melyen könnyen megközelíthetők a Fertő-táj Világörökség többi települései is. Községünk jó hírét öregbíti a már hagyománnyá vált Stangli-Fesztivál, melyet mindig július első szombatján rendezünk, jó időben a Papkerti szabadtéri szentmisék, a Tízforrás Fesztivál keretében megrendezett koncertek, kiállítások, Ferenczi Alkotó- és Művésztábor helybeni alkotásai, a felújított pincehelyiségekben tartott különféle rendezvényeink, valamint a túrák és zarándoktalálkozók. Amennyiben felkeltettük érdeklődését, bízom benne, hogy személyesen is megtiszteli községünket látogatásával!

Honlapunk böngészéséhez kellemes időtöltést kívánok!

Dévényi Zoltánné
polgármester


Legfrissebb híreink

Helyi Választási Iroda vezetőjének határozata

A 2024. évi helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásához kapcsolódóan – a település lakosságszámára figyelemmel – 4 főben került megállapításra a képviselő-testület megválasztandó tagjainak száma.

Szociális tűzifa igénylés

A Belügyminisztérium támogatásával Önkormányzatunk az idei évben 22 erdei m3 tűzifát tud a szociálisan rászorultaknak biztosítani.

Szent András sétány térkövezése

Pályázat keretében sikerült megvalósítanunk a Szent András sétány térkövezésének első szakaszát.

Májustól indul a házi gyermekorvosi ellátás!

2023. május 1-től házi gyermekorvosi szolgálattal bővül településünk egészségügyi ellátása.

Településrendezési eszközök módosítása

Önkormányzatunk Képviselő-testülete elkészítette a község településrendezési eszközeit.

STKH 2023. évi gyűjtés

Hulladékgyűjtési naptár

Többgenerációs családi házakban élő családok rezsicsökkentése

Tájékoztatás

Ügyfélfogadás rendje

Ügyfélfogadás rendje letölthető

Településképet érintő helyi előírások változása

A Képviselő-testület módosította a településképi arculati kézikönyvet és a településkép védelméről szóló rendeletét.